Ügyfélélmény mester kurzus

Ügyfélélmény (CX) szakértők professzionális fejlesztése és CCXP vizsga felkészítés

Reserve your spot

nap a következő kurzusig!
Ne hagyd ki!

Foglald le a helyed

Miért fontos egyáltalán ma az ügyfélélmény (CX)?

Tapasztalt CX szakemberekként tudjuk, mennyire nehéz átalakítani egy vállalkozást, és azt valóban ügyfélközpontúvá tenni. Jól strukturált és alaposan végig gondolt megközelítést igényel, függetlenül attól, hogy Ön most indítja el, fejleszti vagy esetleg éppen teljesen új alapokra helyezi az ügyfélélmény programját. Összegyűjtöttük és letisztáztuk minden tudásunkat és tapasztalatunkat, és büszkén mutatjuk be az Ügyfélélmény mesterkurzust, amelyben mindezeket belesűrítettük.

 

Ez a program az ügyfélélmény-menedzsmentet, annak kompetencia területeit, keretrendszereit, módszereit és eszközeit mutatja be, amelyekkel maximalizálhatja az ügyfélhűséget és elégedettséget.




Bővebben



Büszkék vagyunk arra, hogy a tréning anyagunkkal a nemzetközi, független és
nonprofit CXPA szervezet elismert képzési partnerei lettünk.

Ezt a mesterkurzust úgy alakítottuk ki, hogy az segítsen a CCXP vizsgára való felkészülésben is.

Képzési programunk részletes elméleti és gyakorlati tudást és valós B2C és B2B példákat ad át a CXPA által is megfogalmazott kompetencia területek mindegyikén:

  • Ügyfél élmény stratégia
  • Ügyfélközpontú kultúra
  • Ügyfél hangja (Voice of Customer), ügyfélkutatás (customer insight)
  • Élmény tervezés és fejlesztés (experience design) valamint innováció
  • Metrikák, mérések és megtérülés számítás (ROI)

Ez NEM a szoftverről,
NEM a metrikáról,
NEM a módszertanról szól.

Az ügyfélélmény fejlesztése a magas szakmai tudású ügyfélélmény szakemberek kinevelésével és kinevezésével kezdődik, akik aztán a saját vállalati kultúrájukban fognak érvényesülni annak hathatós támogatásával.

Vegye kézbe karrierje irányítását

Ez Önről szól, és arról, hogyan válhat még jobb CX szakemberré! Milyen előnyökkel jár ez Önnek:
  • Validálja az CX tudásának mélységét és hitelességét
  • Keretet biztosít a CX folyamatok tovább fejlesztéséhez
  • Növeli a CX szaktudásának elismertségét
  • Megmutatja szakmai fejlődésébe fektetett elkötelezettségét

„Mi úgy tekintünk az ügyfeleinkre, mint egy partyra meghívott vendég, ahol mi vagyunk a házigazdák. A mi feladatunk az, hogy a vendégeink minden tekintetben a legjobb élményt kapják.”
– Jeff Bezos

CX programjához kiváló szakemberekből álló csapatra van szüksége, akik rendelkeznek a területen megszerzett gyakorlati ismeretekkel és tapasztalatokkal. Ezzel az újonnan tervezett tanfolyammal megadjuk az egész csapatnak azokat a készségeket és tudást, amelyekre szükségük van, hogy hatékonyan tudják tovább vinni a CX erőfeszítéseiket. Ez a tanfolyam segíteni fogja kollégáit a szakmai fejlődésük felgyorsításában és a CCXP vizsgára való felkészülésükben. Ezzel a cége is mutatja a munkatársakba fektetett figyelmét és fejlődési lehetőségeket, így tovább javítja munkáltatói márkanevét. Milyen előnyöket hoz ez vállalatának:
  • Azonosítja azokat az alkalmazottakat és jelentkezőket, akik rendelkeznek CX szakértelemmel és fejlődni szeretnének
  • Demonstrálja vállalata ügyfelei iránti elköteleződését
  • Fejleszti a nyújtott szolgáltatásokat nem csak pénzügyi, de minőségi szempontból is
  • Biztosítja az alkalmazottak folyamatos szakmai fejlődését

Töltse le most a képzést bemutató brosúránkat!

    Online kurzus

    2022. január 25-28. 08.30-12.30 CET*

    (angol nyelven)

    Alap ár:

    1.195€

    Early-bird ár:

    995€

    Regisztrálok

    Tantermi képzés Párizs

    Február 9-10. 08.30-16.30 CET**

    (francia nyelven)

    Alap ár:

    1.749€

    Early-bird ár:

    1.549€

    Regisztrálok

    Online Kurzus

    Június 7-10.

    Befejezve

    Tantermi képzés Bukarest

    Szeptember 21-22.

    Befejezve

    Tantermi képzés Párizs

    November 17-18.

    Befejezve

    Tantermi képzés Budapest

    November 24-25.

    Befejezve



    Opcionális személyre szabott utólagos coaching áll rendelkezésre minden tanfolyam után. Az Early bird ár a tanfolyam előtt 30 napig érvényes. *Maximum 15 résztvevő tanfolyamonként. **Maximum 30 résztvevő tanfolyamonként.
    Nyílt tanfolyamaink mellett igény szerint személyre szabott és emlékezetes belső képzést is kínálunk. Vállalati ügyfeleink ezt preferálják a leginkább! További információkért és az árakért kérjük lépjen kapcsolatba velünk.

    Olivier Mourrieras

    Olivier Mourrieras (CCXP) ugyanolyan szenvedélyes az ügyfelek iránt, mint az eredmények felé. Szenior igazgatóként több mint 12 éven keresztül olyan ügyfélközpontú radikális változás programokat vezetett, amelyekkel az Orange és az E.ON vállalatokban látványos ügyfél eredményeket ért el (átlagosan évi 10 pont NPS).

    Bővebben

    Laurence Body

    Laurence az ügyfélélmény-menedzsment és az emberközpontú szolgáltatás tervezés szakértője. Az X+M stúdiót működteti, amely a tradicionális gazdaság szereplőinek, a közigazgatásnak és egyéb hasonló területeknek segít az innovációban, az ügyfélélmény és az emberközpontú szolgáltatás-tervezés révén.

    Virginie Mallié

    A CX-impact-on belül Virginie felel az összes eseményért, a képzési koordinációért és a back-office tevékenységekért. A V2M alapítója, amely adminisztratív és humánerőforrás-támogatást nyújt a közepes méretű vállalkozásoknak.

    Szabó Balázs

    Szabó Balázs (CCXP) egyike azoknak a ritka szakembereknek, akik kombinálják a szaktudást és a tapasztalatot olyan szakterületekről, mint a LEAN | Six Sigma, az ügyfélélmény és a digitális fejlesztés.

    Bővebben

    CX-impact 2021 - Minden jog fenntartva! Készítette Laszlo Vincze

      Mastering Customer Experience
      - Tantermi képzés Párizs

      2022 Február 09-10. 08.30-16.30 CET




      captcha

        Ügyfélélmény mester kurzus
        Online kurzus

        2022 január 25-28. 08.30-12.30 CET




        captcha

          Mastering Customer Experience
          - Tantermi képzés Párizs

          2022 Február 09-10. 08.30-16.30 CET




          captcha

            Ügyfélélmény mester kurzus - Tantermi képzés Párizs

            November 17-18. 08.30-16.30 CET




            captcha

              Ügyfélélmény mester kurzus - Tantermi képzés Párizs

              Október 14-15. 08.30-16.30 CET








              Get in touch

              If your interest is urgent, please use the telephone number listed below. Otherwise, we will reply by email as soon as possible. We are here to help!




                Olivier Mourrieras

                CX-Impact alapítója és igazgatója

                Olivier Mourrieras (CCXP) ugyanolyan szenvedélyes az ügyfelek iránt, mint az eredmények felé. Szenior igazgatóként több mint 12 éven keresztül olyan ügyfélközpontú radikális változás programokat vezetett, amelyekkel az Orange és az E.ON vállalatokban látványos ügyfél eredményeket ért el (átlagosan évi 10 pont NPS).

                Olivier a párizsi székhelyű CX-Impact segítségével személyre szabott tanácsadást és coaching támogatást nyújt azoknak a vezetőknek, akik szeretnék elindítani, felgyorsítani vagy újraindítani az ügyfélélmény stratégiáikat.

                Olivier szakmai múltja customer service és operation területekhez kapcsolódik, ami nagyon praktikus és lendületes megközelítést kölcsönöz szemléletének, és különösen annak, hogyan kell meghatározni az ügyfélközpontú elképzeléseket, hogyan kell ezeket átültetni az ügyfelek kiszolgálásába, megcélozni a fejlesztési területeket és frissíteni az ügyfélközpontú vállalati stratégiát, hogy fenntartható legyen a kiemelkedő színvonal.

                Szabó Balázs

                CX Factory alapítója, CX Impact Partnere

                Szabó Balázs (CCXP) egyike azoknak a ritka szakembereknek, akik kombinálják a szaktudást és a tapasztalatot olyan szakterületekről, mint a LEAN | Six Sigma, az ügyfélélmény és a digitális fejlesztés.

                • Az ügyfelet a működés középpontjába állítva elősegíti az egész szervezet transzformációját.
                • Service design elvek alkalmazása új szolgáltatások és termékek megvalósításában vagy az alapvető üzleti folyamatok újra tervezésében.
                • Időt, költségeket és pazarlást takaríthat meg a legújabb Lean Six Sigma eszközök és technikák felhasználásával.
                • Nagy „change-management” programok vezetése többfunkciós csapatok és szervezetek bevonásával komplex vállalati környezetben.